Miskolci Avas - őskőkori kovakő bánya

2005-ös világszenzációs feltárás
Image

Legutóbb életem egyik csúcspontjának neveztem az avasi régészeti feltárást…
2004-ben utat terveztek az Avas tetején a kilátó és a Perczel Mór utca között. Régóta tudott dolog volt, hogy itt régészeti leletekre lehet számítani, ami már az első „kapavágásokkor” be is igazolódott, ezért 2005-ben egy nagy feltárást, - tudomásom szerint az országban eddigi legnagyobb, 750 m2 felületű - őskőkori ásatást végeztünk el.
Számomra az ásatás koordinátori megbízása jutott. Ez 4 hónapos kemény pörgést –gyakran reggel 4-től éjfélig – jelentett és a gyakorlati terepi munka irányítása volt a feladatom. Csodálatos, többségében nagyon szorgalmas és kitartó fiatalokkal, a Bölcsész kar hallgatóival dolgoztunk és egy világszenzációt ástunk ki: egy olyan 70 ezer éves kovakő bányát, amiből van még kettő a világon, de a miskolciban már ekkor hőkezelték a kovakövet. Ez viszont nagyon megelőzte a korát. A világ nagyjai jöttek és csodálták a lelőhelyet. Az öreg francia professzor szerint, a kőmegmunkálásban ez egy olyan fordulópontot jelentett, hogy ezután Avas előtti és Avas utáni időszakról kell beszélni. Szóval egy igazi világkülönlegesség.

Miskolcnak 3 éve volt, hogy pályázzon pénzt egy bemutatóhely létrehozására. Az építésztervekig el is jutottak, de tovább nem. Három év után az avasi világszenzáció buldózerrel vissza lett temetve. Azt hiszem elég jellemző ránk magyarokra, hogy nem tudjuk jól hasznosítani, sőt néha még bemutatni sem a gyakran világra szóló különlegességeinket.

Facebook

Kapcsolat

Email: info@szalajkaliget.hu
Telefon: +36(36) 564 300
Igazgatás: +36(36) 564 300
Értékesítés: +36(36) 564 300/301
NTAK regisztrációs szám: SZ19000575

Térkép

© 2024 szalajkaliget.hu. Designed By Oneonline